Deák-kúria
Bár Deák Ferenc Söjtörön született, az ő édesapja annak idején a kehidai kúriában látta meg a napvilágot, és oda is tért vissza a gyermek születése után nem sokkal, amikor elhagyta a számára oly szomorú helyet, ahol szeretett felesége elhunyt. (Deák Ferenc édesanyja, Sibrik Erzsébet ugyanis belehalt a szülésbe). A kisgyermeket az édesapa nem vitte magával, hanem a testvérénél helyezte el, Zalatárnokon. (A gyakorlati okok mellett -hiszen a testvérénél ekkor jobban tudták a gondját viselni az újszülöttnek-, az is biztos, hogy az apa nem szívesen látta a gyermeket.) Testvéreit öt évvel később követhette Kehidára a gyermek, amikor édesapja halála után testvérei maguk mellé vették. Deák Ferenc tehát ötéves korától, 1808-tól lakott Kehidán, a falu közepén, egy kis emelkedésen álló kúriában.
A kehidai kúriát Hertelendy Gábor építette az 1740-es években. Hertelendy nem csak birtokosa volt a településnek, hanem feltámasztója is, hiszen a török időkben teljesen kihalt Kehidát ő építette újjá és népesítette be újra. Az L alaprajzú, földszintes épület helyén feltehetőleg már korábban is nemesi udvarház állt, amely szintén a török hódítás idején pusztulhatott el. Az épült közel kétszáz évig nagyobb átalakítás nélkül szolgálta urait. A Hertelendy és a Deák családok idejében csak kisebb átalakításokra került sor, például az udvari folyosó nyitott tornácát az 1790-es években befalazták és ablakokkal látták el, ugyanakkor, amikor a déli szobából nyíló házikápolnát is kialakították.
Ma látható, végleges formáját az 1920-as években végzett bővítéskor nyerte el a kúria. A Deák család úgy került kapcsolatba Kehidával, hogy Deák Gábor (Deák Ferenc nagyapja) Hertelendy Gábor egyetlen lányát, Hertelendy Annát vette feleségül, így a Hertelendy-uradalom földesura lett. Amikor a házasságukat alig több mint tíz év múlva felbontották, a vagyonmegosztás során Kehida az asszony tulajdonába került, Söjtör -és más jószágok- pedig Deák Gáboréba. Később a férj per útján próbálta visszaszerezni a kehidai birtokot (sikertelenül), fiának azonban sikerült visszaszereznie, mégpedig úgy, hogy a jelentős adósságokkal küzdő édesanyja adósságait átvállalta a birtok tulajdonjogáért cserébe.
A Deák család tehát 1803-ban tért vissza Kehidára. Idősebb Deák Ferenc 1808-ban hunyt el, tőle négy gyermeke -Antal, Jozefa, Klára és Ferenc- örökölte meg a tekintélyes bitokot. A család feje és a birtok irányítója a legidősebb fiú, Antal lett. Ekkor magukhoz vették a még gyermek Ferencet, aki ezután itt élt, kivéve azt az időszakot, amikor tanulmányait folytatta az ország különböző iskoláiban. Deák Ferenc a tanulmányai elvégzése után, 1823-ban tért vissza Kehidára, ahol ezután közel tíz évig élte a vidéki nemesség -időként kifejezetten magányos- hétköznapjait. Problémát jelentett például számára a szükséges könyvek és folyóiratok beszerzése, így a pesti barátaival folytatott levelezés segítségével igyekezett a friss hírekhez hozzájutni. Ezekben az években szívesen töltötte idejét fafaragással, ezért egy kisebb műhelyt is berendeztek a számára az épület déli végében.
Jelentősen különbözik ettől a kortól a második kehidai időszak -a szabadságharc leverése utáni passzív ellenállás évei-, amikor Dákot a reformkor valamennyi jelentős személyisége felkereste kehidai otthonában, hogy hol a véleményét kérjék ki, hol arról győzzék meg, térjen vissza a politikai életbe. Járt Kehidán Batthyány Lajos gróf, Kossuth Lajos, Teleki László, de Vörösmarty Mihály, Wesselényi Miklós és Eötvös József báró is. Ahogy a visszaemlékezések említik, alig telt el nap látogató nélkül. Deák tehát falusi "remeteségében" is naprakész volt az aktuális politikai folyamatokról. A ház berendezését Eötvös Károly leírásából ismerhetjük. Ő a keleti szárnyban öt egymásba nyíló szobát említ, közülük egy nagyobb -amelyikből a házikápolna nyílik- volt Deák hálószobája. A mellette lévő, fogadószobaként használt helyiség lehetett egyben Deák dolgozószobája, aki a kandalló mellett pipázva hallgatta meg vendégeit. A következő két szobában szállásolták el a vendégeket. Majd az ezt követő -az épület két szárnyát összekötő- legnagyobb szoba volt a kúria díszterme, amelyet jelentősebb alkalmakkor ebédlőként használtak. Az északi szárnyban a konyha, a gazdasági iroda, a cselédszoba és az éléskamra kapott helyett.
Deák végül 1852-ben döntött a kehidai birtok eladásáról, amelyet két évvel később vásárolt meg a Széchényi család. Deák ekkor költözött végleg Pestre.
A kúria teljes, külső-belső felújítása Deák Ferenc születésének 200. évfordulójára, 2003-ra készült el. Az épület keleti szárnyában, mely a földesúr lakrésze volt, ekkor nyílt meg a Deák Ferenc alakját, életútját, máig érvényes gondolatait bemutató "A haza bölcse, Zala büszkesége" című állandó kiállítás.
Az első teremben, Deák hajdani hálószobájában, életének első 45 évét -iskoláit, családi viszonyait, barátait és eszmetársait, a zalaegerszegi és pozsonyi tevékenységet-mutatják be.
A második teremben, az egykori pipázó és dolgozószobában a híres kandalló köré szervezett biedermeier enteriőr a reformkor köznemesi otthonainak hangulatát idézi. A tárlókba kiállított könyvek és pipák ízelítőt adnak Deák olvasmányaiból és nevezetes pipagyűjteményéből.
A kúria régi ebédlőjében a Kehidán megfordult neves személyiségek arcképcsarnoka, Deák 1848-as igazságügy-miniszterségének, valamint az önkényuralom idején a passzív ellenállás példaadó politikusának tárgyi és írásos emlékei láthatók.
A negyedik, egykor a vendégek elszállásolására szolgáló kis szoba az 1854-ben Pestre költözött Deák Angol Királynő szállóbeli lakosztályának szalonjára emlékeztet. Berendezése egykorú ábrázolások alapján készült, a könyvszekrény és a kihúzható kisasztal Deák hagyatékából származik.
Az utolsó szobában, Hertelendy Anna hajdani dísztermében a deáki életpálya 1849 utáni szakaszának, politikai, államférfiúi tevékenységének fő állomásaihoz: az 1861-es országgyűléshez, valamint az élete fő művének tartott kiegyezéshez kapcsolódó relikviák mellett a pesti "öreg úr" viseletének jellegzetes darabjai, személyes használati tárgyai láthatók, többek között az a különleges füles karosszék, amelyben élete utolsó hónapjait töltötte, s amelyben 1876. január 28-án elhunyt.
